Második isonzói csata

	a II. Isonzói-csata
Konfliktus	Olasz front; (Első világháború)
Időpont	1915. július 18. – augusztus 3.
Helyszín	Isonzó folyó
Eredmény	Visszavert olasz támadás; olasz taktikai győzelem
	Szemben álló felek
Olasz Királyság	Osztrák–Magyar Monarchia
	Parancsnokok
Luigi Cadorna (vezérkari főnök); Savoyai Emánuel Filibert (Harmadik hadsereg parancsnoka); Pietro Frugoni (Második hadsereg parancsnoka)	Frigyes főherceg (Osztrák-Magyar Hadsereg főparancsnoka); Franz Conrad von Hötzendorf (vezérkari főnök); Jenő főherceg (az olasz front parancsnoka); Svetozar Borojević tábornok (Ötödik Hadsereg parancsnoka)
	Szemben álló erők
Második Hadsereg; Harmadik Hadsereg; Összesen: 250 000 fő; 260 zászlóalj; 840 löveg; ;	Ötödik Hadsereg; Összesen: 78 000 fő; 105 zászlóalj (később még 25 másik zászlóalj is érkezett); 420 löveg; ;
	Veszteségek
42 000 halott vagy eltűnt	45 000 halott vagy eltűnt
	Térkép
	a II. Isonzói-csata Pozíció Olaszország térképén
	é. sz. 45° 51′ 48″, k. h. 13° 31′ 41″45.863333°N 13.528056°EKoordináták: é. sz. 45° 51′ 48″, k. h. 13° 31′ 41″45.863333°N 13.528056°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz a II. Isonzói-csata témájú médiaállományokat.

A II. isonzói csatára 1915-ben július 18-ától augusztus 3-áig került sor az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország csapatai között. A korábbi első isonzói csata nem hozott áttörést a támadó olasz csapatoknak, így főparancsnokuk, Luigi Cadorna egy újabb támadást tervezett, melyet már a nehéztüzérség is támogatott, az olasz gyalogság egységesen rohamozott.

A csata

Cadorna tábornok öngyilkos stratégiát dolgozott ki: a létszámfölényben lévő olasz csapatoknak frontális támadást kellett intézniük a Monarchia lövészárkai ellen, és míg egyes katonák harcolnak, addig más katonáknak a szögesdrótoktól kellett volna megtisztítani a területet, így segítve az előrenyomulást. A támadás során azonban nem sikerült a szögesdrót-kerítéseket semlegesíteni, és a létszámfölényben lévő olasz csapatokat a Monarchia hadserege visszakényszerítette a saját lövészárkukba. A támadás főként Doberdó ellen irányult, de jelentős harcok dúltak Görz és Tolmein hídfőknél is.

Az olasz támadás nagyrészt a Karszt-fennsíkon folyt, ahol kilátástalan körülményekkel kellett megküzdeniük a harcoló feleknek. Az olasz támadás Görz (Gorizia) bekerítését célozta. A kimerítő kézitusát az olasz 2. és 3. hadsereg vívta, rendkívül sok áldozattal, többek között a magyar 20. hadosztály ellen is. A Monarchia a csata alatt folyamatosan szállított a térségbe a balkáni frontról utánpótlás csapatokat. A Száva-Drina mentén már csak népfölkelő egységek maradtak, azonban még ennek egy részét – egy magyar népfölkelő dandárt – is átszállítottak az Isonzó vonalára. A csata végén ért be még a keleti frontról a gráci hadtest.

Monte San Michele körüli harcok

1915. július 25-én az olasz csapatok elfoglalták a Doberdótól északra fekvő Monte San Michele-t, mely nem nem túl magas domb, ám a birtoklásával uralni tudtak egy igen nagy területet a nehéztüzérségnek köszönhetően. A Monarchia hadvezetésének létfontosságú volt Monte San Michele visszafoglalása, melyet elit katonákkal támadott meg Richter ezredes, és nagy véráldozatokkal, de a hegyet sikerült visszafoglalni. Az itt küzdő magyar csapatok, a 17. közös hadosztály (debreceni, szegedi, karánsebesi és temesvári bakák) , a 20. honvéd hadosztály (budapesti, debreceni, nagyváradi, székesfehérvári honvédek), a 16. hegyi dandár stb. rendkívül sok vért vesztettek. A 20. honvéd hadosztály 2/3-a megsemmisült.

Eredmények

A II. isonzói csata jóval több áldozatot követelt mindkét oldalon, mint az első isonzói csata. Három hét alatt több mint 90 000 katona halt meg. A Monarchia vesztesége közel 30 000 főre rúgott és megközelítette az olaszok veszteségét, ami a védőnél megdöbbentően magas áldozatnak volt mondható. Az olaszok területi nyeresége minimális volt. Az olasz hadvezetés a második kudarcuk után befagyasztotta a frontvonalat és elkezdték kiépíteni a védősáncokat, lövészárkokat. Állóháborúra rendezkedtek be.

A Monarchia számára bebizonyosodott, hogy a karsztos Doberdói-fennsíkot a sekély árkokban és kőrakásokból készített fedezékekben hosszabb ideig nem lehet megvédeni, mert a védelmet már egyedül a számbeli fölényben lévő olasz tüzérség is teljesen el tudja pusztítani. Ezért Jenő főherceg elrendelte, hogy kőfúró gépekkel és sziklarobbantások útján kell a hadsereg számára biztos fedezékeket készíteni.

Források

Galántai József: Az első világháború (p. 268) - Gondolat K. Bp. (II.k:1988.) - ISBN 963-282-004-5

További információk

Kapcsolódó szócikk

Isonzói csaták

Az első világháború portálja • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Sablon:Olasz front m v sz Az első világháború olasz frontja
1915	I. isonzói csata II. isonzói csata III. isonzói csata IV. isonzói csata
1916	V. isonzói csata asiagói csata VI. isonzói csata VII. isonzói csata VIII. isonzói csata IX. isonzói csata
1917	X. isonzói csata ortigarai csata XI. isonzói csata caporettói áttörés
1918	II. piavei csata Vittorio Venetó-i csata